Hökkentő: Az emeltdíjas MAGUS

Múltkor a levelezős játékról volt szó, és akkor említettem, hogy megpróbáltak minden pénzt kisajtolni a játékból. Nos, ennek egy másik ága volt az emeltdíjas telefonszolgáltatás, ahol percenként 100 Ft-ért (ez még szerintem ma is soknak számít, nem hogy tizenöt éve) hallgathattuk a MAGUS íróit és fejlesztőit, vagy egymást.

Sajnos (vagy inkább szerencsére?) erről is csak legendákat hallottam. Péntek esténként például tényleg a Nagy Öregek meséltek, méghozzá egész jókat. Másnak mi volt a tapasztalata ezzel?

Reklámok

Hökkentő: A MAGUS levelezős játék

A 90-es évek közepén a MAGUS megjelenésével Magyarországon is elkezdett dúlni a szerepjáték láz. A Valhalla Páholy megpróbálta persze kihasználni ezt a lehetőséget (ekkoriban még több tízezres nagyságrendű rajongói tábor volt a játék körül), és különféle módokon próbálta meg kisajtolni a pénzt a piacból. Az akkoriban fénykorát élő Túlélők Földje levelezős szerepjátékhoz hasonló saját játékot indított ennek érdekében, Észak Lángjai néven.

Aki nem ismerné ezeket a játékokat, a lényegük az volt, hogy bizonyos havidíjas vagy más fizetési rendszerben nevezhettünk a játékba, ahol a kalandot levélváltás keretében élhettük át karakterünkkel (egy forduló kb. két hét volt, bár el nem tudom képzelni, hogy az állandóan késő Valhalla hogyan tudta ezt tartani). Karakterünknek voltak “alapbeállításai”, valamint egy-egy fordulóhoz külön parancsokat adhattunk, így irányítva azt. Ezen beállítások és parancsok alapján írták meg az adott forduló történéseit egy-két oldalon, amit postáztak a címünkre. Ma már ez talán nem annyira egyértelmű, de minden papíron, normál postán keresztül zajlott.

Az Észak Lángjai alapsztorija elvileg az volt, hogy a kalandozók a 14. zászlóháború zavarosában halászhattak, és a játékos ezen karakterek valamelyikét személyesíthette meg.

A többi kezdeményezéshez hasonlóan ez is elhalt egy idő után, bár a reklámjait folyamatosan láthattuk a Rúna magazinokban és a Valhalla könyvek hátuljában (egy idő után már csak a balekokra hajtottak?). Én sajnos (vagy szerencsére) nem vettem részt a játékban, nem láttam, hogy miként néz ki egy forduló, és hogyan is fest egy történetrész leírása, vagy hogy mennyire olajozottan működött a gépezet, de talán közöttetek van valaki, aki tett vele egy próbát. Várjuk a beszámolót. 🙂

Hökkentő: Még egy (K)is Rúna

Folytatva az előző heti témát, most megint egy Kis-Rúna anyaga kerül terítékre, ezúttal azonban nem egyszerű cikkről vagy cikkekről lesz szó, hanem az egyik (vagy inkább AZ első) kalandmodulról, ami az egész aktuális számot kitette. A rémület templomáról van szó, amelyet Nyulászi Zsolt írt, és bár első olvasatra talán kicsit egyszerűnek tűnik, de épp ez benne a nagyszerű. Kitűnő mesét lehet kerekíteni belőle egy karácsonyi vagy szilveszteri játéküléshez.

Kevés rendszerinfó van benne, ráadásul mivel még hónapokkal a legelső kiadás megjelenése előtt járunk, ezért egész furcsa dolgok is előfordulhatnak. Másrészt a MAGUS-irodalom szempontjából is érdekes lehetnek az itt leírtak, hiszen gyakorlatilag Gorduin nyomdokain járunk Gorvikban (itt még Gorwick), ha valaki emlékszik még erre az utalásra a Halál havábanból. Jó szórakozást hozzá, és értelemszerűen csak mesélők olvassák, játékosok viszont csak akkor, ha már játszották. És ha már valakinek csak nosztalgia az a modul, jöhetnek a hozzászólásokba az élmények.

A rémület temploma kalandmodul (PDF)

Hökkentő: A kis-Rúna és az első teszt

A Rúna magazin 1994-es indulása előtt az akkori PC Guru magazin mellékleteként jelentek meg az első, ún. kis-Rúnák. Ezek kb. 5-10 oldalas anyagok voltak, Novák Csanád szokásos előbeszédével, és változatos cikkekkel, modulokkal. Természetesen ekkor a MAGUS még csak készülgetett, így aki az Előbeszédet olvasván furcsállná a dolgokat, annak tudnia kell, hogy az ígérgetés mindig ment mindennel kapcsolatban a Valhallánál, de maga az alapkönyv végül 1993 karácsonyára jelent meg. Azaz valamikor mostanában lesz/volt 17 éves.

A minap pakolgatva bukkantam néhány régebbi (sajnos nem túl jó minőségű) másolatra, amelyből most az egyiket közzé is teszem. Ebben egy Bölcsek Könyve cikk, valamint egy három csoporttal készült, teljesen objektív (:)) MAGUS-teszt kapott helyet. Kellemes olvasgatást és nosztalgiázást mindenkinek!

Kis-Rúna 8. szám (PDF)

Hökkentő: MAGUS filmek

A MAGUS húsz éves története során több filmes próbálkozás is volt, néhány amatőr mellett egy profiról tudunk. Eszerint a Karnevált filmesítették volna meg egy egész estés animációs film keretében. Aki látta a Blizzard bármelyik 2000 utáni játékának az átvezető videóit, netán a (szerintem még jobb) Warhammer Mark of Chaos bevezető videóját, amit ráadásul magyarok készítettek, az ígéretesnek tarthatta a projektet. Másfelől viszont mindig is tudtuk, hogy a megvalósulásra nem túl nagy az esély – és mellesleg a Karnevál több szempontból sem a legjobb alapanyag egy filmnek. Ahogy az már lenni szokott, a projekt bizonytalan ideig szünetel, vagy inkább el sem indult.

Volt azonban egy korábbi film, ami bár amatőr volt, még a Rúna magazinban is külön cikket érdemelt ki. A színészi játék és az effektek olyanok, amilyenek, de a Kiválasztottak címre hallgató művet már csak kuriózum-jellege miatt is érdemes megnézni. Az internetnek köszönhetően ma már könnyedén elérhető bárki számára több helyről is, én a kalandozók.hu letöltés rovatát ajánlom.

Mi a véleményetek a filmről? És ti milyen filmet csinálnátok?

Hökkentő: Egy korai Cranta-térkép

Mára csak egy apró nyalánkság jut, mégpedig egy térkép formájában. Régen volt egy ynev.hu nevű oldal (ami nem azonos a most készülővel), ahol volt fent néhány érdekesség. Ott volt az év elején bemutatott két ősrégi borítókép is, és a mostani Cranta-térkép is, amelyet Novák Csanád készített. Nem tudom, hogy akkor még mennyi koncepció volt mögötte, mindenesetre érdekes lehet összehasonlítani az újabb negyedkori térképekkel, pl. azzal, ami a Hőseposzban van (úgyis érdemes lehet újraolvasni a Százháború előtt). (Kattintásra megnő.)

Hökkentő: A Hálózat

Az általam ismert utolsó olyan világhoz érkeztünk, amely a MAGUS-hoz kapcsolódik: ez a Hálózat. Sajnos ismereteim ebben is hézagosak, akárcsak a Requiem esetében, ezért elnézést kérek az esetleges pontatlanságokért vagy hiányosságokért.

A Hálózat világa először Wayne Chapman Két hold című regényében jelent meg, elsősorban értelemszerűen a Földön játszódó részekben. Igazán viszont akkor mutatkozott be a közönség előtt is, amikor a Rúna magazinban megjelent egy cikk, amelyben a világgal kapcsolatos terveket vázoltak. Ezek között könyvek mellett (akkor még) természetes módon szerepjáték készítése is szerepelt. A Valhalla számos más ígéretéhez hasonlóan nem lett semmi a dologból, bár később megjelent egy regény Abyss címmel, W. Hamilton Green tollából.

A világ alapvetése szerint a modern Földön vagyunk, ahol a háttérben különféle mágikus és túlvilági erők tevékenykednek, a könyvek (és a szerepjáték) főszereplői pedig átlagemberek vagy ügynökök, akik ezen erőkkel szállnak szembe, vagy működnek együtt velük. Tulajdonképpen nem túl egyedi, de az irodalom valószínűleg sokkal egyedibbé tette volna. Hasonló példáért nem is kell olyan messzire mennünk, ugye…

Nemrég újra felmerült a világ felmelegítésének az ötlete, ehhez egy novelláskötetetet terveztek, amelyben több olyan író is írt, akit egyébként a MAGUS irodalomból ismerhetünk. Elvileg ez a kötet el is készült, de sajnos anyagi okok miatt (még) nem akadt olyan kiadó, amelyik kihozta volna.

Hökkentő: A Requiem

Így vagy úgy, néha eléggé közvetett módon, de a MAGUS nyilvánvalóan nagy hatással volt a magyar fantasy irodalomra és szerepjátékokra. Ezért nem ért még véget a hökkentőben azon világok sora, amelyek valamilyen módon kapcsolatban állnak a MAGUS-sal.

A Requiem is ilyen szerepjáték volt. Ígéretes kezdeményezésnek indult, már az alapkönyvön dolgozó stáblista is impresszív: a Codex alkotói (Nyúl, Hawkwood) mellett itt vannak még Szebeni Vilmos (Roland Morgan), Csigás Gábor, és Juhász Viktor (Jonathan Sparks) is. Az illusztrátorok között pedig többek közt ott van Sánta Kira is. Az alapkönyv ennek megfelelően a Codex kiadványokhoz hasonlóan igényes kivitelezésű. Sajnos az a helyzet, hogy bár régóta tervben van az elolvasása, a rendszert és a világot én magam még nem ismerem annyira, hogy érdemben nyilatkozni tudjak róla. Mindenesetre egyes vélemények szerint a világ kicsit sablonos, ugyanakkor a rendszer kitűnő, és ha más nem is, jó ötleteket adhat saját játékokhoz, háziszabályokhoz.

A világhoz egy regény is megjelent, Relikvia címen, Jonathan Sparks tollából, ami (szintén tervben van, szintén csak hallomásból) elég jó.

Sajnos a játék ugyanarra a sorsra jutott, mint a Codex vagy más magyar kezdeményezések, talán csak az a különbség, hogy még rövidebben szenvedett. Öröm az ürömben, hogy mind az alapkönyv, mind a regény néhány száz forintért beszerezhető olcsó könyvesboltokban, így a bepróbálás egyáltalán nem kerül sokba. Aki jobban ismeri a rendszert és a világot, nyugodtan írja le a kommentekben, hogy mi a véleménye róla, illetve hogy szerinte manapság megállná-e a helyét (akár más formátumban is, például számítógépes játékként).

Hökkentő: A századik

Kicsit rendhagyó hökkentő lesz a mai, ugyanis elérkeztünk a századik bejegyzéshez.

Rendszeresen el szoktam felejteni egyébként a különféle “nagy eseményeket”, például most vettem észre, hogy fél éve (!) öt éves lett az Enrawelli Tudástár. Bevallom, néha kicsit nehéz tartani az ütemet, hogy tényleg legyen minden héten legalább egy (nem scriptoriumos) bejegyzés, és persze az lenne az igazi, ha szerepjátékos, illetve világleíró anyagok is kikerülnének. Úgyhogy kérdezem is: mit látnátok szívesen, mit untok, mi a véleményetek az oldalról?

És persze a szokásos felhívás: írjatok! Nyugodtan jöhetnek rövidebb bejegyzés hosszúságú anyagok is, nekem az is segítség (mennyi hökkentő téma lehetne például…).

Hökkentő: A Rúna-tábor

A Valhalla nem tétovázott, a MAGUS megjelenése (1993 vége) után azonnal letámadta a közönséget. Regények, magazin, CD-k, megpróbáltak mindent a MAGUS-hoz kötni. Ennek a kampánynak a része volt az évente megrendezésre kerülő Rúna-tábor is, amiből én az elsőn voltam (1994, Velence).

Manapság talán már nem értékeljük annyira, ha bzesélhetünk egy íróval vagy grafikussal, hiszen számos kommunikációs csatorna áll rendelkezésünkre, de akkor még nem volt net, híreket maximum a Rúna magazinból vagy személyesen a szerepjáték-boltokból szerezhetett az ember. Így tehát amikor pár napra találkozhattunk Novák Csanáddal, Gáspár Andrással, Nyulászi Zsolttal, Szalkai Lászlóval, Zsilvölgyi Csabával, a Boros-Szikszai párossal, Kovács Adriánnal és Jakab Zsolttal… hát, nagy élmény volt. Egész napos kérdezz-felelek ment, hallhattunk mindenféle tervről (amelyek persze sosem valósultak meg), a grafikusok még rögtönzött oktatást is tartottak. Volt itt kilencrétegű pszi-pajzs, Ifin kiegészítő, nagy-nagy második kiadás (azaz Summarium), vagy éppen anatómia, és hogy hogyan ne rajzoljunk arcot 18-as Szépség felett. Ja, és persze Pandacsöki Boborján és Besenyő Pista bácsi is.

A tábor másik része pedig egyértelműen a közösségi élmény volt. Monstre méretű csapatok nyomták hajnalig, hogy aztán másnap felkelés után azonnal folytassák is. A bátrabbak kipróbálhattak más játékokat is a MAGUS-on kívül: az ekkoriban népszerű AD&D 2nd edition és Star Wars d6 (akkor ugye még csak egyfajta volt) partik is számos embert vonzottak.

A későbbi években sajnos már nem sikerült eljutnom egyetlen Rúna-táborba sem, de ti nyugodtan leírhatjátok a hozzászólásokban a saját élményeiteket azokból az időkből.

Hökkentő: Az elveszettek

A MAGUS irodalmának történetében számos olyan író van, aki csak nagyon keveset alkotott, és utána nem hallottunk róla többet. Persze vannak bőven, akik méltán tűntek el a süllyesztőben, ugyanakkor vannak olyanok is, akiktől szívesen olvasnánk még. Nézzük, hogy kik is ők:

Adrian T. Smithers – Kovács Adrián már a legelső MAGUS alapkönyv készítésében is részt vett, illetve a Rúnába is sokat írt. Irodalmi téren a Csontok és kövek című novella (Kránik krónikák) fűződik a nevéhez. Nem egy világmegváltó mű, de szívesen megnézném, hogy azóta hova fejlődött.

Christopher Wearmouth – A viccesnek szánt álnév ellenére egy meglepően jó novellát tett le az asztalra a Halálnak született című művel (Homályhozó). Egyedi módon és nagyon élvezhetően ír, de sajnos azóta sem hallhattunk róla semmit (esetleg más álnéven alkot?).

Az Inomi-korszak írói – Az Anyrok alkonya, a Lobogók hajnala, valamint a Hadak árja című novelláskötetekbe számos új tehetség alkotott. A színvonal persze változó volt, de azért voltak néhányan, akik igazán visszatérhetnének a MAGUS-hoz további írásokkal. A Túlélők című novellát (Hadak árja) elkövető Stöckert Gábort emelném ki leginkább, annak idején a netes közösség az ő novelláját ítélte meg a legjobbnak a Dúlásról szóló novelláskötetből, és hát nem véletlenül.

Peter McSky – A Tizedik írójának megítélése talán kicsit kettős, mindenesetre egy jó szerkesztővel, bekalkulálva az azóta remélhetőleg bekövetkezett fejlődést, talán megpróbálhatna újra alkotni valamit. Ebben a listában ő az egyetlen, aki komplett regénnyel kezdett (és hát semmi mást nem is írt azon kívül), és mellesleg egy másik regénye is előkészületben volt.

Hökkentő: Az Új Törvénykönyv

Elérkeztünk a MAGUS alapkönyvei között a legutóbbihoz, de remélhetőleg nem az utolsóhoz.

A Nagy Fehér kudarca után rizikós vállalkozás volt új alapkönyvet kiadni, ugyanakkor a Tuan az egyetlen járható utat választotta: az Első Törvénykönyvet vették alapul, és azt fejlesztették tovább. Az induláskor még arról volt szó, hogy ez az alapkönyv ingyenes lesz, aztán ez az ingyenesség a rendszermagra szűkült, majd végül nem lett belőle semmi. Az ÚTK korrekt fogyását tekintve ez tulajdonképpen érthető.

Egyéb ígéretekből persze most is volt sok, ahogy az már lenni szokott, de a végeredmény felemásra sikeredett. A világleírás az ETK-ból lett átmásolva, márpedig a könyv ezen része már az első megjelenéskor is már-már elavultnak számított. A fejlesztők saját bevallása szerint is ez hiba volt, de elvileg külső nyomásra választották ezt az utat. Azóta a Tuan saját versenysorozata keretében próbálja meg továbbvinni a Nyolcadkor felé Ynevet és a történelmet. Ez nem is lenne önmagában rossz ötlet, azonban a megvalósítás, melybe bárki beleolvashat a Tuan honlapján a versenykiírásokat böngészve, már hagy kívánnivalókat maga után.

Ami viszont a szerepjátékosoknak a lényeg, hogy a rendszer hogyan sikerült. Véleményem szerint az ÚTK egyszerűen kevés. Igazi újítás nincsen benne, a képzettségek túlságosan le lettek butítva, a harcrendszerben a szegmens-alapúság sikerült félre, a mágia és a pszi mintha hasraütés-jellegű újításokat tartalmazna, akárcsak a kasztokat helyettesítő iskolák. Emellett persze néhány őskövület-hiba is bennmaradt.

Személy szerint azonban ami engem a legjobban zavart, az a Tuanos részek gyerekes megfogalmazása. Mintha egy tizenéves vérpistike első kiegészítőjét olvasnám. Nekem ez volt az, ami megölte az egészet, és teljesen érdektelenné tett a jövőbeli kiegészítőkkel, cikkekkel kapcsolatban. Erre csak rátesz egy lapáttal a soha meg nem jelenő errata, vagy az az általános bánásmód, ahogy a kiadó a rajongóival szemben viselkedik.

És hogy a Delta Vision mit alkot majd két ilyen fiaskó után (még ha a második talán nem is olyan nagy)? Fogalmam sincs, de a remény hal meg utoljára.

Hökkentő: WMC

Azaz Wayne Mark Chapman, amely írói álnév időnként két írót takar (lásd erről az egyik korábbi hökkentőt). Sokakban felmerülhet a kérdés, hogy a valóságban mégis hogyan festhet egy regény közös megírása, főleg az analóg, internet nélküli korban. Nos, G46 nem volt rest meg is kérdezni erről Gáspár Andrást, aki némi történelemmel fűszerezve válaszolt is a Delta Vision fórumán. Mindenkinek okulására íme:

Nagyon szerencsés együttállás volt kettőnk között. A pár évnyi korkülönbség a publikációs múltammal együtt elég volt ahhoz, hogy Csanád respektáljon, de ahhoz nem, hogy más állatfajtának tekintsen. Az ízlésünk eltért ugyan, de volt egy jókora közös metszete, és nagyrészt egyezett az elképzelésünk arról, milyen is az a “jó könyv”, ami a bimbózó magyar fantasynek hiányzik.

Nekem volt írásgyakorlatom, munkafegyelmem és közepesnél jobb rálátásom az angolszász populáris irodalomra. Neki volt víziója, embrionális állapotú Yneve, műfajismerete… és elég elszánása/kitartása ahhoz, hogy egy sor kulcsfontosságú kérdésben elfogadtassa velem az álláspontját. (Példa: én puskaporos techno-fantasyt akartam, ő hagyományos kardos-boszorkányost.) Eldöntöttük, hogy a világot egy itthon akkoriban hiánycikknek számító hős, egy győztes-túlélő típusú, amorális alfahím személye köré rendezzük. Ő lovon járó félistenben gondolkodott, én szemüveges hadmérnökben – a kompromisszumot közösen munkáltuk ki, és Gorduinnak neveztük el. Csanád szállította a küldetést, a helyszíneket és a szereplők egy részét; én kiegészítettem őket a magam figuráival és mindazzal, ami még hiányzott belőle. Szóban addig gyúrtuk a hozzávalókat, míg össze nem állt a nagyjábóli cselekményvonal, amit utóbb – többé-kevésbé időrendben – kidolgoztunk.

A Halál havában javát fizikailag egy légtérben, folyamatos helycserével és átbeszéléssel, analóg módban írtuk; az Észak lángjai már digitálisan (C64) készült, és koncepcionálisan sokkal több Csanádot, szövegileg sokkal több Andrást tartalmaz. Ezek de facto négykezes regények; a Két hold írásakor (’94) Csanád idejét már a kiadóvezetés kötötte le, így az általa tervezett ynevi fejezeteknek csak egy része készült el, azok többsége is az én interpretációmban.

Kevéssé ismert tények: a Karnevál alapkoncepciója is Csanádtól származik, Gorduin és Liu regénybeli kapcsolata pedig elég jól visszaadja, milyenben voltunk a HH és az ÉL idején.

Hökkentő: A Crantai Örökség

Még az Inomi idején írtak ki egy novellapálályázatot, Crantai Örökség címmel. E pályázat története és sorsa jól mutatja a 2000-es évek első évtizedében a MAGUS környékén dúló viszonyokat.

Az indulás ígéretes volt: az rpg.hu oldalára felkerültek a háttéranyagok (Pentád háttéranyagok, Kősziklák, hajók, harcosok) és számos írás érkezett be. Az értékelés nagyjából el is készült, melynek keretében három kategóriára osztották a novellákat. Az első kategória írásai lettek volna azok, amelyek be is kerültek volna a kötetbe, a második kategória írásai jók voltak, de ilyen-olyan okokból nem feleltek meg az elvárásoknak, a harmadik kategória pedig a „neked még fejlődnöd kell” szintű írásokat tartalmazta. A régi Enrawelli Tudástáron össze is gyűjtöttük a második kategória írásait, és Elfeledett Crantai Örökség címmel egy PDF-ben publikáltuk őket. Ki gondolta volna akkor, hogy ezzel évekkel megelőzzük a többi novella megjelenését?

Maga a Crantai Örökség végül aztán meg sem jelent az eredetileg tervezett formájában. Különféle kiadói kavarások után a Fekete Torony adta ki a Hallgat az ég című, Crantával foglalkozó kötetet, amely a pályázatra építkezett. Hogy hol bukkantak még fel a Crantai Örökséghez köthető novellák, nem tudom pontosan, mindenesetre több gyanús jelölt is található a Bíborgyöngyökben, A hit városában, valamint A végzet masinériáiban is.

Hökkentő: Távoli Világok

Amikor 1999-ben megjelent Roland Morgan-tól a Mágikus vihar című könyv, nos, hát… meghökkentünk. Merthogy ennek a könyvnek és folytatásának semmi köze nem volt a MAGUS-hoz, hacsak az nem, hogy ez a logo szerepelt a borítóján. No meg persze volt benne egy ynevi kerettörténet is, ami utólag lett hozzáírva, hogy ne érje szó a ház elejét, de ehhez képest a Hálózat világával összefonodó Két hold is „ynevibb” volt.

A kisebb átverés ellenére ígéretes új világot (vagyis hát a megnevezés szerint világokat) kaptunk, és én speciel kíváncsian vártam, hogy mi sül ki a dologból. A Valhalla kimúlásával azért nem pihentek az alkotók, 2001-ben megjelent a sorozat harmadik darabja, a Mestervizsga, ezúttal már saját design-nal (és 1-es számmal). Ezt követte Ian Russel első könyve A császár és a mágus címmel, amiben nagyon látszik, amint az író íróvá érett.

Az Inomi színre lépésével a Távoli Világok is odakerült, és talán ez volt a koncepció fénykora. Megjelent három regény (két Harold Barouche és egy Roland Morgan kötet), tervben volt számos regény és antológia is. Aktív webes megjelenés is társult az irodalomhoz, kisebb-nagyobb rendszerességgel kaptunk világleíró cikkeket.

Elvileg készülőben volt egy szerepjáték is, amely egy egész érdekes koncepciót képviselt. Eszerint különféle modulokból épült volna fel (életerő, harc, képzettségek, mágia, pszi, stb.), mindegyikből több változattal, amelyek kompatibilisek lettek volna egymással. Így a játékosok maguk válogathatták volna ezekből a modulokból a számukra legmegfelelőbb rendszert. Érdekes lett volna látni, hogy sikerül-e ezt tényleg megvalósítani, de sajnos időközben az Inomi is bedőlt.

Azóta sajnos nem sok hír van erről a kezdeményezésről, pedig rengeteg lehetőséget rejtene mind irodalmi, mind szerepjátékos szempontból. Reméljük, hogy egyszer majd azért feltámad.

« Older entries

%d blogger ezt kedveli: