Várható megjelenések 2012-ben

2011 nem volt a MAGUS legjobb éve, sem termékenységben, sem minőségben, ugyanakkor pozitívum, hogy egy-két régi adósság (Grmacor, Egyezség) megjelent. A korábbi évekhez hasonlóan ismét egy kis spekuláció következik a 2012-re várható megjelenésekről, persze azért akad köztük hivatalos ígéret is.

Alan O’Connor: A vér ideje, A vas ideje, A holló ideje – Az ígéret a trilógia befejező részére, és ezzel együtt díszdobozos kiadásra megvan, de a megvalósulása mintha egyre messzebb kerülne. Várható megjelenés: 2012?

A sötétség szíve (A világ közepe 2.) – A 2010-ben megjelent A világ közepe antológia párja, ami a Kalandozók Városának másik, sötétebb oldalát mutatja be. Ha minden igaz, nagyobb részt (teljesen?) befutott szerzőkkel. Várható megjelenés: 2012 első félév.

Boruzs Gergely Gábor: A korona árnyékában – Az Ifini éjszakák befejezése előtt (helyett?) egy új regény a termékeny szerzőtől. Hogy miről szól, azt még nem tudni, de cím alapján akár az Ifini éjszakák is lehetne. Várható megjelenés: 2012 első félév.

Boruzs Gergely Gábor: Ifini éjszakák 3. – Bár előre senki sem szólt róla, az ifini al- és felvilág uralmáért folytatott harcról szóló sorozat három részes lesz, és bár hivatalosan nincsen kitűzve az utolsó kötet megjelenése, de valószínű, hogy 2012-ben megjelenik. Várható megjelenés: 2012.

Jan van den Boomen: Sogron lángjai I. és II. – Elképzelhető, hogy a Keleti szélhez hasonlóan a Sogron lángjai is egyesítve lesz egy nagyobb kötetbe, de akárhogy is legyen, a kitűnő Tűzön, vízen, árnyékban után igazán jöhetne a folytatás. Várható megjelenés: 2012?

Manifesztációs háború 2. – Mint mostanában látszólag minden ez az antológia is elég lassan készülget. Várható megjelenés: 2012.

Wayne Chapman: Garmacor csatája – A szerző idénre ígéri a folytatást a Garmacor-ciklushoz, meglátjuk. Várható megjelenés: 2012?

Egyéb projektek – Bár már nem egyszer bizonyult vihar előtti csendnek a nagy hallgatás a szerzők részéről, mostanában mintha mindenki leeresztett volna egy kicsit. Ettől függetlenül volt/van ígéret újabb regényekre, illetve folytatásokra Ian Russel-től (Ősi Vér 3.), Luis Saul-tól (Syburr kapuja 2.), Henry Lagharen-től, Indira Myles-tól, Eric van Dien-től, Heidel Dan-től. A vegyes fogadtatású új generációból is kinőhet valaki, és az eltűnt régiek is bármikor visszatérhetnek (utóbbiaknál említésre érdemes W. Hamilton Green, aki Igrain Revalról írna könyvet).

Szerepjáték fronton túl nagy fejlemények nincsenek, talán lesz régi-új alapkönyv, és talán lesz egy-két kiegészítő, talán papíron is.

A kártyajáték és a Két Mágus ellenben nem pihen, tavaszra új kiegészítő várható A Kárhozottak Szilánkjai címen.

Kicsit talán ritkásnak tűnik ez az év, de nem baj, addig is belekóstolhattok más világokba, olvashattok igényes fantasztikus irodalmat, például ezt követve.

%d blogger ezt kedveli: