Először is szeretném felhívni a figyelmet, hogy az Alexandra Kiadó új urban fantasy sorozatot indított, amiben az első két kötetet ismert MAGUS-t (is) írók, Horváth György (Harold Barouche) és Massár Mátyás (Ian Russel) jegyzi. Szerintem egy próbát mindenképpen megér.
Érdemes szétnézni a kiadók háza táján is. A Delta Vision szokásos karácsonyi akciója van, többek közt a Toron és az Északi Szövetség is jó áron beszerezhető, illetve érdemes az esetleges MAGUS könyvek mellé valamilyen nagyobb név (Hobb, Sanderson) könyveit is bepróbálni.
Szintén Deltás hír, hogy lassacskán szivárog a webre a 2012-es kiadói terv, közte a tervezett MAGUS címekkel is (a hír kikerülésekor három könyv, egy új Chapman- és egy új Boruzs-regény, valamint az Erionos antológiasorozat második kötete szerepel itt).
A Tuannál nincsen külön évvégi akció (egyelőre?), de náluk eleve elég nagy a kedvezmény, illetve vannak akciós könyvcsomagok is, amelyekkel még olcsóbban juthatunk korábbi darabokhoz. Már csak azért is érdemes szétnézni a kiadó webshopjában, mert idén szerintem Ian Russel és Luis Saul új könyveivel tulajdonképpen erősebb a MAGUS felhozataluk, mint a Deltáé.



Tograh Silur said,
2011. december 20., kedd at 3:55 du.
Szerintem is a Tuan nyerte az idei “versenyt”, mivel a delta főleg újrakiadásokkal jelentkezett, ami jó dolog, de nem ér fel egy új történettel, s a tuannál is volt egy újranyomás.
Tograh Silur said,
2011. december 20., kedd at 4:04 du.
Most hogy jobban átnézem, nem is biztos hogy a tuanra szavazok, hisz
a delta idei termése vs. tuan termése:
Kincses térkép (új) Csillagvető (régi)
Garmacor vére (új) Egyezség (új)
Garmacor címere (régi) Syburr csillaga (új)
Ifini éjszakák 2. (új)
Fekete vízek (régi)
Opálhajós (régi)
Árnyak könyve (régi)
Kardok a ködben (új)
Elég jól látszik hogy 8-3 a deltának, új művekből is 4-2 ami elég tetemes fölény.
Tograh Silur said,
2011. december 20., kedd at 4:05 du.
hmmm 2 oszlop volt a terv, de módosításra nincs lehetőség…..
Marcus said,
2011. december 20., kedd at 7:37 du.
Sziasztok!
Tograh: 2 oszlop? Azt még én sem tudok.
Bár nem olvastam az idei felhozatalt, de Luis Saul és Ian Russel nálam már bizonyított. Ezzel szemben a Deltánál van a haldokló Kalandorkrónikák sorozat utolsó darabja, egy új Chapman (nekem annyira nem jönnek be az ő könyvei), a nálam szintén nem túl sikeres Ifini éjszakák új része, és egy újabb pályázatos antológia, amikkel eddig inkább negatívak voltak a tapasztalatok (bár az ebbe írók nagyon jók lehettek, ha szűk egy hónap szerkesztés elég volt nekik, és már jöhetett is a végleges kötet). De mondom, nem olvastam őket, így csak “előítélni” tudok.